Adrienn vagyok, feleség és anya. Zalánnal –a férjemmel- 2 gyönyörű fiút nevelünk közösen: a 4 éves Benit és a 8 éves Csongit. Csongi autista. Családunk 1 a százezerből, ahol autista gyermek vagy felnőtt is él. Történeteink nem különlegesek, mint ahogy mi magunk is átlagosak vagyunk. Sokszor hallottam azt, hogy „Én ezt nem tudnám csinálni..” vagy, hogy „Én ehhez nem lennék elég erős…”, pedig hiszem, hogy nincs bennünk semmi olyan, ami más családban ne lenne meg. Feltétel nélkül szeretjük egymást, szövetségesek vagyunk, de köztünk is vannak nézeteltérések, mi is tudunk fáradtak és idegesek lenni.
Persze lehet, hogy egy átlagos családhoz képest többször vannak furcsa, vicces vagy éppen komplikált pillanataink, de ezt nem tragédiaként éljük meg. A mottóm az, hogy ha humor van, minden van, és sok helyzetben az segített nekem, hogy tudtam nevetni magunkon. Másfél évvel ezelőtt ápolásin maradtam itthon, az akkor 7 éves óvodás nem beszélő autista kisfiammal, mert szüksége volt rám. Egyik nap még tanítottam, és 31 elsős nyüzsgött körülöttem, majd másnaptól itthon maradtam. Nehéz időszak volt, és kellett valami „feladat”, amivel foglalkozhatok „szabadidőmben”. Ekkor kezdtem el írogatni a mindennapjainkról. Eleinte magamnak, majd a barátaimnak, családtagoknak mutattam meg a történeteinket. Mostantól pedig megosztom Veletek is, remélem szeretni fogjátok…
