Amikor azt mondom, hogy a gyerekem autista, akkor a szüleim korosztályának az Esőember Dustin Hoffman-ja, a saját generációmnak az Agymenők Sheldon Cooper-je jut az eszébe. Esetleg Temple Grandin, de ez azért ritkább. Na, ezzel csak egy bajom van: kis túlzással élve semmi közös nincs ezekben a felnőtt emberekben és az én kilencéves nem beszélő kisfiamban. Ez olyan hasonlítás, mintha megpróbálnánk egy tipikusan fejlődő, ép értelmű kisfiút Leonardo DiCaprioval összehasonlítani. Nem baj, ha túlsúlyos, ha göndör a haja, vagy bármiben eltér a sztártól: fiú-fiú, „tiszta DiCaprio”.
Ha valakihez hasonlítanom kéne, akkor mondjuk Jean Claude van Damme sokkal jobban passzolna. Hogy miért? Az akrobatikus mutatványai miatt.
Hiányzik Csongorból a félelemérzet. Bárhova felmászik, ami az én szememnek már olyan természetes, mint az, hogy reggel felkel az ágyból. Persze ezt most nagy mellénnyel írom, de kezdetekben azért féltem. Leginkább azért, mert látszólag oda sem figyel, hogy hova mászik fel, hol fog kapaszkodni, hogy fog lejönni stb.
Emlékszem az első szituációra, amikor már nem tudtam semmit tenni, csak kérni, hogy jöjjön le. A gázcsövön mászott fel a plafonig.
Onnan már leszedni nem nagyon lehetett, elindult a könyörgés…azt hiszem, ekkor váltam lazává. Ha szeretném az alkoholt, tuti pukkantottam volna valamit, és leültem volna egy nagy pohárral a kezemben, hogy nyugodtra igyam magam.
Azóta próbálom ebből is a legjobbat kihozni, a barátnőimet szórakoztatom hihetetlen fotókkal. Jó, tudom: Brad Pitt félmeztelen képeinek lehet, hogy jobban örülnének, de a konyhámban olyan fotóra nincs sok esély…(bocs csajok).
Egy biztos, nem unatkozunk, mindig tudja fokozni a helyzetet. „Zseniális” ötletei vannak! Én meg állok mellette, mint a női felemáskorlátnál az edzők, hogy ha kell elkapjam/leszedjem. Csak azt nem tudom, hogy miért nem vagyok ettől vékony és/vagy izmos. Bár egyik jelző sem igaz rám, mégis együtt élek egy igazi „zsánklóddal”…